Már elmult éjfél... Len az ágya szélén ült és gondolataiba mélyedt.

- Szerelmes lennék? - kérdezte magában - Nem, az nem lehet! A Tao család vezérének nem lehetnek gyönge érzései!!!

- Inkább téves érzései nem - Jun váratlanul belépett öccse szobájába.

- Ne leskelődj utánam! - utasította rendre nővérét Len.

- Bocsáss meg, Len - Jun kissé meghajolt - de úgy érzem, hogy valami nincs rendben veled. Aggódom miattad - mondta, amikor kiegyenesedett.

- Nem vagyok már kisgyerek, nem kell vigyázni rám! - háborodott fel Len.

- Eddig nem is kellett, de ebben most már nem vagyok biztos.

- Kétségbe vonod a képességeimet? - kérdezte Len dühösen.

- Azok után, amit tegnap éjszaka műveltél, gondoltam ez érthető.

- Nem tűröm, hogy bíráskodj felettem!

- Nem bíráskodni akarok!... Segíteni... de úgy nem megy, ha nem mondasz el nekem semmit - Jun leült öccse mellé s átfogta a vállát - Mi van veled kisöcsém? - Len semmit mondóan rápillantott nővérére, Jun egy pillanatra azt hitte, hogy sikerült megtörnie a jeget zárkózott öccse előtt, de reményei elszálltak, amikor Len elutasítóan lelökte magáról Jun karját. Len felállt nővére mellől.

- Le kéne feküdnöd, Jun - Len ajtót nyitott az idősebbik Tao testvérnek. Jun szomorúan ingatta fejét.

- Miért nem tudsz megnyílni? Mi a kulcs hozzád? - Jun búcsú nélkül hagyta magára testvérét.

- Len mester - tűnt elő Bason a semmiből - Szerintem beszélhetett volna Miss Junnal

- Bason, maradj itt, nekem van egy kis dolgom - Len kilépett az ajtón, de valaki megállította.

- Megkérdezhetem, hogy mi dolgod van az éjszaka közepén? - Anna nagyon meglepte a Tao fiút.

- Megkérdezheted - felelte Len - de nem fogok válaszolni - a fiú becsukta maga mögött a bejáratiajtót.

- Szerinted hová megy? - kérdezte ásitozva Yoh Annát.

- Beszélni valakivel - felelte komolyan a szőke lány.

***

Kimiko álmatlanul forgolódott a kórházi ágyban. Az egész napos lustálkodástól nem igazán fáradt el. Kiszállt az ágyból magára terítette köntösét és elindult a kórház folyósóit róni. "Egész jó kis kórház... alig vannak itt szellemek... jó munkát végeznek a dokik!" gondolta magában. Egy szellem azért akadt, aki felkeltette Kimiko érdeklődését. Nem volt túl idős, arcát inkább a gondok öregítették. Szőke haja lófarokba volt kötve. Kétsédbe esetten tördelte kezét, s ide-oda forgatta fejét.

- Helló! segíthetek? - kérdezte a szellemet Kim.

- Te látsz engem? - kérdezte meglepetten.

- Igen, én egy sámán vagyok - világosította fel a szellemet - Mikor haltál meg?

- 2-3 órája. Vajon már tudja a kislányom? - a nőt látszólag jobban érdekelte lánya lelkiállapota, mint a tény, hogy meghalt.

- Kideríthetjük - ajánlotta fel a segítségét Kimiko.

- Még csak 5 éves. Nem fogja meg érteni - idegeskedett a nő.

- Te is megmondhatod neki.

- Mégis hogy? - a nő összeharapta száját, nehogy elsírja magát.

- Már mondtam. Sámán vagyok. Egyesítem a lelkünket, és akkor az én testemet használhatod, hogy beszélj a kislánnyal.

- Meg tennéd értem?

- Persze - nevetett Kim - Gyere, keressük meg!

- Köszönöm - suttogta a szellem.

- Nincs mit - mosolygott Kimiko.

- Az én nevem Holly - mutatkozott be a szellem - a lányom pedig Mia.

- Én Kimikko vagyok. És, ha nem tévedek ő lessz Mia - Kim egy széken gubbasztó, kék szemű, rövid szőke hajú lányra mutatott.

- Ő az - Holly hangja elcsuklott.

- Gyere - mondta kedvesen Kim és elindult a kislány felé - Szia! mosolyogva helyet foglalt mellette.

- Szia - köszönt vékony fáradt hangon a kislány.

- Engem Kimikónak hívnak. És téged?

- Miának.

- És mondd csak... Hogy lehet az, hogy egy ilyen pici lány ilyenkor még ébren van?

- A mamám beteg... elvitték megműteni és várom, hogy vissza hozzák - Kim Hollyra nézett, aki nem tudta levenni szemét kislányáról s keservesen sírt.

- Hol a papád? - kérdezte Kimiko s az ölébe vette a kislányt.

- Elment beszélni a doktor bácsival.

- Mia, tudod mik azok a szellemek?

- Fehér, lebegő lepedők és huhognak - felelt okosan Mia.

- Nem éppen -mosolygott Kim - ha valaki meghall, a szelleme elmegy a Szellemek Világába, vagy, ha elintézetlen dolga van, itt marad. És a legtöbben nem gonoszak, ahogy Te azt valószínűleg gondolod.

- Az jó.

- Az. Én pedig egy sámán vagyok. A szellemeket csak a sámánok látják. És én találkoztam egy szellemmel, akinek elintézetlen dolga van veled.

- De én nem vagyok sámán. Én nem látom.

- Én majd egyesülök vele, és akkor tudtok egymással beszélni.

- Rendben - ámuldozott a kislány.

- Holly? - Kimiko Holly felé nyújtotta karját s lelkét besöpörte a mellkasába. Holly végig tapogatta arcát, de nem a saját vonásait ismerte fel.

- Semmi baj Holly az én testemben vagy - nyugtatta Kim a nőt. Holly megnyugodott s figyelmét kislányára fordította.

- Mia - szólította a gyereket.

- Mama? - kérdezte meglepetten a kislány.

- Igen kicsim - Holly szorosan magához ölelte kislányát.

- Akkor te meghaltál?

- ... Igen... - Mia arcán köny csordult le.

- Ne sírj kicsim, a papa majd vigyáz rád és én is mindig veled leszek csak nem fogsz látni... de érezni fogod, hogy ott vagyok - csitítgatta Miát Holly.

- De én látni akarlak mama - Mia sírva bújt édesanyjához.

- Nem lehet mindent.

- De miért nem?

- Azt nem tudom, kicsim... De mindig ott leszek melletted... Hidd el... Nagyon szeretlek.

- Én is nagyon szeretlek mama...

Holly még erősebben ölelte kislányát. Anya és lánya könnye összekeveredett. Holly lengedte ölébe kislányát s énekelt neki.

" Édes álmot, jó éjt, amit kis szíved kér,

Amit vártál oly rég, nézd mily szép most az ég!

Csillag fény ragyog rád, sok kis csillag néz rád,

Csillag fény ragyog rád, sok kis csillag néz rád. "

Mia mélyen aludt anyja ölében. Holly fájdalmas szívvel, de lefektette kislányát a padra, ráterítette pulóverét, megpuszilta, majd így szólt.

- Köszönöm Kimiko. Azt hiszem ennyi - Kimiko mellkasára tette kezét, s pillanatokon belül Hollyt tartotta a markában. Holly teljes alakot öltött. Kimiko még egy kicsit nézte, ahogy Holly az alvó kislányában gyönyörködik, majd letörölt arcáról Holly és a saját könnyeit. Kimiko lépteket hallott.

- Szerintem a férjed az - mondta Kim - sok szerencsét nektek!

- Köszönök mindet - hálálkodott Holly.

- Szívesen - Kimiko visszaindult a kórterme felé, befordult a sarkon, de neki ment valakinek.

- Jobban is vigyázhatnál! - Kimnek ismerős volt a hang.

- Len? - kérdezte, majd feltápászkodott és megszemlélte támadóját.

- Kim? - nem tévedett. Len volt az.

- Neked Kimiko. Mit keresel itt?

- Azért jöttem, hogy... hogy... hogy... - Len összeszorította a fogát s próbálta kimondani a szót - azért hogy... hogy... hogy megmondjam...

- Hogy? Csak nem bocsánatot akarsz kérni? - mosolyodott el Kimiko.

- MI? Eszem ágában sincs!!! - tagadta az igazságot Len.

-hát akkor? - kérdezte Kim.

- Ööö... tudod, amit azzal a kislánnyal meg az anyjával tettél az... az...

- Ne erölködj - mondta közömbösen Kim - Úgy sem megy...

- De igenis megy!!! - jelentette ki a fiú. Kimiko szeme felcsillant. Megtalálta a kulcsot Lenhez?

- Az... nagyon szép dolog volt... amit tettél - Len lesütöttem a szemét s enyhén elpirult.

- Gratulálok! És nagyon szépen köszönöm! - mosolygott a fiúra Kim.

- Szívesen - Len még jobban elpirult.

- És most már azt is el tudod mondani, hogy miért jöttél? - próbálkozott a lány - Persze csak, ha képes vagy rá. Ez számodra elég megeröltető lehet.

- El tudom mondani! - Len arcáról eltűnt a pír, s az idegesség és a bizonyításivágy volt látható.

- Én megértem, ha nem. Nagyon nehéz művelet. Csak a legjobbaknak megy - végezte az utolsó simításokat az Asakura lány, és persze jól szórakozott.

- Én vagyok a legjobb! - jelentette ki Len - Képes vagyok rá!

- Akkor? Had halljam! - Kim a kezét füléhez emelte s közelebb hajolt Lenhez.

- Azt szeretném mondani... hogy... hogy... - Kim leengette kezét, csípőre tette s lemondóan sóhajtott.

- Én megmondtam.

- Bocsánatot kérni jöttem a harc miatt - mondta ki egy levegővel. Kim kikerekedett szemmel tapsolta meg Lent.

- Na ki a legjobb? - Len összefont karral mosolygott Kimikóra s várta a további elismeréseket.

- Az, aki kihúzta belőled ezeket a szavakat: szép volt, szívesen, bocsánat - mosolygott szemtelenül Kim.

Len szájáról egy pillanat alatt eltűnt a mosoly a felismeréstől. Szája tátva maradt s elképedve nézte Kimikót.

- Most már becsukhatod a szád Tao vezér! -Len látványosan becsukta a száját - Gyere! veszek neked bele valamit, amiért ilyen ügyes voltál. Már nyitva a büfé, de még be kell mennünk a tárcámért - Kim elindult a helyes irányba, de Len megállította.

- Majd én fizetek - Kim elképedve pillantott a fiúra nem hitte, hogy képes ilyenre - Te mit kérsz? - Len teljesen elvörösödött, s Kimiko is követte példáját.

- Amit te - válaszolta fülig elvörösödve.