Len hirtelen falfehérré vált. Odarohant lányhoz és térdre rogyott mellette.

- Kimiko, Kimiko, kelj fel! - felpofozta a lányt, de az nem reagált. Len észre vette a Kimiko tarkóján lévő sebet is. Gyorsan karjaiba vette az erősen vérző lányt, és a ház felé futott vele.

- YOH!!! - kiáltotta zihálva, miután berúgta az ajtót.

- Mi az? - Yoh álmosan dugta ki fejét az ajtaján, meglátta ájult húgát, és a mindig oly nyugott fiú dühösen pillantott Lenre.

- Mit tettél vele? - ordított a fiúra. Már senki nem aludt, az Asakura birtok lakói dermetten álltak hálószobájuk ajtajában, és meglepetten figyelték a Yohn végbe menő gyors hangulatváltozást.

- Yoh...én...csak...csak harcoltunk, és...

- Csak harcoltatok? Mi ütött beléd Len? - Yoh még mindig kiabált.

- Hidd el, hogy én nem akartam bántani - Len halk hangja remegett.

- Akkor még miért harcoltál vele? - Yoh idegesen magához rántotta húgát és kirohant vele az ajtón. Len remegve nézett a testvérpár után. Visszafordult a többiekhez, Anna állt előtte. Len térdre esett és könny csorgott az arcán.

- Én tényleg nem akartam.....Tényleg nem - a fiú segélykérően pillantott Annára.

- Előbb magadat győzd meg róla! - Annának nem volt erőssége a kedvesség. Elfordult Len-től és visszaterelte a többieket a hálószobáikba. Jun még visszapillantott öccsére, de Anna őt is visszaküldte a szobájába, majd leoltott a villanyt és egyedül hagyta Len-t a sötétben. Len felállt megtörölte arcát és mélyet sóhajtott. Olyan mélyet, hogy attól fel kellet nyögnie. El is feledkezett arról a sebről, amit ő szerzett a vállára, de úgy gondolta az semmi, ahhoz képest, amit Kimiko kapott. Be ment a szobájába, elővett egy elsősegélyládát az ágya alól. Próbálta meggyőzni magát, hogy nem akarta bántani Kimet, miközben ellátta a sebesülését. Hamar rájött, hogy nem így volt. De nem elég hamar ahhoz, hogy ne használja el az összes gézt a kötéshez a vállán. Len ismét sóhajtott, s kissé dühösen elkezdte visszabontani a felesleget. Leragasztotta a kötést, majd összeszedte magát és elindult a közeli park felé. Becsukta maga mögött azt az ajtót, amelyet az előbb Yoh hagyott nyitva.

***

Yoh a kórház felé futott karjaiban eszméletlen húgával. Nem tudta elképzelni se, Len miért tette ezt Kimiko-val. Nagyon dühös volt a barátjára. De igyekezett elhesegetni a Len-nel kapcsolatos gondolatait, hogy testvérére tudjon koncentrálni. Amikor belépett a kórházba, hirtelen nem tudta, hogy mit csináljon. Megzavarták a történtek és a kórházban folyó gyors élet. Nem is kellett semmit tennie. Egy 15 éves rémült fiú ölében egy hasonló korú eszméletlen lánnyal, akiknek arcvonásaik megdöbbentően hasonlítanak, elég feltűnő jelenség. Szinte rögtön egy orvos termett a furcsa páros mellett nyomában egy nővérrel.

- Jesszusom, mi történt ezzel a lánnyal? - az orvos szörnyülködve pillantott Yoh-ra.

- Öööö...megtámadták az utcán- Yoh jobbnak látta nem elmondani az igazat.

- Te hozzátartozója vagy? - kérdezte az orvos, miközben megvizsgálta a Kimiko tarkóján lévő sebet. még mindig Yoh tartotta a lányt.

- A bátyja vagyok...Az ikertestvére - felelte Yoh.

- Rendben - az orvos átvette Kimikót Yoh kezéből és a hordágyra fektette, amit a nővér tolt oda - Nővérke, a fiatal úr a kisasszony bátyja - fordult a nővérhez az orvos - küldje a 2-es műtőbe az ügyeletes sebészt, utána pedig vegye fel a fiatalok adatait. A nővér bólintott, és mosolyogva Yoh felé fordult.

- Ülj le a váróban, mindjárt jövök.

- Rendben - mondta halkan a fiú. Hátra pillantott az orvosra, aki most viharzott el húgával.

***

Len ekkor már az erdő mélyében járt. Nem is figyelte, éppen hol van. Sokkal inkább a gondolataiban járt, mint az erdőben. Próbált nem gondolni Kimikóra. Mivel minden próbálkozása sorra kudarcot vallott, nem erőlködött tovább. Hagyta magát sodródni az árral. Előszőr a jókedvűen nevető Kimiko arca jutott az eszébe, a kedvesen mosolygó Kimiko, majd a véres földön fekvő Kimiko. Len megrázta a fejét. Ez nem úgy sikerült, ahogy várta. Inkább azt próbálta megtervezni, mit fog mondani a többieknek, legfőképp Kimnek.

- Len mester? - Bason tűnt fel a sötétben.

- Mi az Bason? - kérdezte hűvösen a Tao fiú, és leült egy fa tövébe.

- Jól van? - Len nem erre számított. Azt hitte fejmosást kap szellemétől.

- Nem tőlem kéne kérdezned - mondta Len, továbbra is a földet bámulva.

- Mi történt Önnel? - Len nem válaszolt, csak ránézett szellemére. A fiú pillantása azt sugallta szellemének, hogy csendben kéne maradni és békén hagyni mesterét, de Bason mást is látott, amit minden bizonnyal a fiú nem akart kimutatni szellemének, tekintve, hogy erről az érzésről Len sem tudott, legalább is nem értette, de a sokat látott szellem rájött a megfejtésre. Bason tudta már annyira kezelni Len hangulat változásait, hogy ne kérdezzen rá a dologra kapásból.

- Mit érez Len mester? - próbálta megközelíteni a fiút Bason.

- Mit kéne? - kérdezte semmit mondóan Len.

- Akármit, azt nem nekem kell tudnom - felelte egyszerűen a szellem.

- Hát…- adta meg magát Len - furcsán...még nem volt ilyen érzésem - Len szavait továbbra is a földhöz intézte- , de nem érzem magam betegnek.

- És mindig így érez?

- Nem egészen...csak néha rám tör.... általában akkor, ha...

- Ha Kimiko mester is a közelében van, vagy ha rá gondol - fejezte be Len helyett a mondatot Bason.

- Igen! - az ifjú Tao vezér felpattant a földről - Ilyenkor hirtelen elkezdek izzadni, szorít a mellkasom és furcsán émelygek, olyan mintha lázas lennék - Len a fejéhez kapott- most is. Talán még is kérhetnék valami gyógyszert Fausttól - Bason elmosolyodott. Len még sosem volt ilyen közlékeny az érzéseivel kapcsolatban.

- Szerintem Ön nem beteg, Len mester. Kár, hogy ezt velem kell megbeszélnie, és nem tudja az édesapjával - mondta ködösen a szellem, ami Lent kimondottan idegesítette.

- Mégis miről beszélsz, Bason? - kérdezte Len a régi hangján.

- Nos... - a szellem arcáról rögtön lehervad a mosoly, mesterét ismerve tudta, vigyáznia kell, hogy fogalmazza meg elkövetkező mondatait - Ön esetleg érez valamit Kimiko mester iránt.

- Pontosabban, Bason, pontosabban!!!! - Len felett kezdte a düh átvenni az uralmat, amiről, Bason tudta, jobb, ha rögtön a tárgyra tér, de azért még mindig ügyel, miképp gogalmaz.

- Hát, hogy Önnek esetleg tetszik Kimiko-san - Bason kíváncsian fürkézte mestere arcát. Nem kellet sokat várnia a válaszra.

- Hogy mi!? Az kétségkívül lehetetlen! Egyébként is, ne atyáskodj felettem, épp elég volt nekem Enn bácsi ,,atyai szeretetéből"! - Bason úgy döntött, hogy most már eléggé felhúzta mesterét, jobbnak látta rövid úton távozni, úgyhogy köddé vált. Lennek eszébe jutott a nagybátyja. Ezt nem fogja neki elmesélni. Nem volt kedve egy, a legutóbbi közös kalandjukhoz hasonló, leckéhez. A fiú körbe nézett próbált rájönni, nagyjábbol hol lehet, majd amikor felismerte a helyet, elindult az Asakura-birtok felé. Len észrevette a felkelő nap sugarait.

***

Yoh is ugyan ezt nézte a kórház ablakából.

- Már bemehetsz hozzá, felébredt - Yoh megfordult. A nővér állt mögötte. Yoh felállt, bágydtan viszonozta a nővér mosolyát és óvatosan bekukucskált húga kórtermébe.

- Bejöhetsz... ébren vagyok - sóhajtott Kimiko.

- Hogy vagy? - Yoh aggódva fürkészte a lány arcvonásait..

- Kutyabaja - felelte Kimiko helyett az orvos - még egy pár napig bent tartjuk megfigyelésre, de csak rutinból, ugyanis véleményem szerint felesleges. A kishölyg nagyon erős, pillanatok alatt talpra áll - mondta az orvos s szórakozottan kisétált a teremből. A testvérpár még egy ideig csendben figyelte egymást, majd yoh törte meg a csendet.

- Mi történt?

- Semmi különös. Csak harcoltunk, vesztettem, kész - mondta Kimiko, mintha semmi fontosságot nem tulajdonítana az esetnek.

- Ezek szerint nem vagy mérges Lenre? - kérdezte meglepetten Yoh, ugyanis nem így ismerte testvérét.

- Nem... úgy értem...majd megbeszélem vele - mondta a lány, és próbált mosolyt eröltetni az arcára.

- Akkor jó - nevetett válaszképp a fiú.

- Sziasztok - jelent meg váratlanul Anna - találkoztam Dr. Tanakával, azt mondta semmi bajod - Kimikónak eszébe sem jutott megkérdezni az orvos nevét pedig sokat tett érte - Yoh hoznál a sarki boltból Kimikónak egy üveg ásványvizet, nekem pedig egy üveg kólát? - kérdezte a szőke lány, de Yoh tudta, hogy igazából utasítás volt, és szó nélkül teljesítette a lány parancsát. Amikor Anna úgy érezte, Yoh már hallótávolságon kívül van, így szólt.

- Na, most mondd el, mi történt, és nekem ne ködösíts, úgy mint Yohnak! - Anna szigorúan nézett az ágyban ülő lányra

- Én nem ködösítettem - mondta Kimiko anélkül, hogy egy arcizma is megrándult volna.

- Kim!!! Tudod, miről beszélek - Anna egyre szigorúbban beszélt Kimikóval.

- Jaha, hogy Drekóra gondolsz - Kim nevetve vakarta a fejét, és úgy tett, mintha mindenre csak most jött volna rá.

- Mondtam már, hogy ne hívj Drekónak - asemmiból egy fekete szellem tűnt fel gömb alakban. Teljes alakban, hasonlóan nézhetett ki, mint a Tűz Szelleme. Szája nem volt gondolat átvitellel beszélt, két szarvszerű nyúlvány körül 2-2 gyűrű lebegett, amin ismeretlen betűk voltak - A nevem a Sötétség Szelleme.

- Tudom, ezért hívlak Drekónak. Spirit of Darkness. Innen van a Dreko. A Sötétség Szelleme túl hosszú. Egyépként nem is vagy a szellemem, miért tűnsz fel néh-néha?

- Hű vagyok Zeke mesterhez - felelte Dreko és, úgy tűnt el, ahogy előkerült.

- ,, Hű vagyok Zeke mesterhez" - idézte gúnyolódva Kim - Nem értem. Én nem vagyok Zeke. Az egy dolog, hogy a lelkének egy része bennem reinkarnálódott, de attól én még nem vagyok ő - idegeskedett Kimiko.

- Zeke-nek egy fontos része reinkarnálódott benned, az érzése és a gondoltainak egy része az előző életéből. Dreko valószínűleg ehhez kötődik - felelte anna, de hangjában semmi változás nem volt hallható.

- De egyrenehezebb kontrollálni őket - Kimiko lehajtotta a fejét.

- Tudom... többek közt ezért vagyok itt - mondta Anna kezét a táskájába csúsztatava.

- Hogy...? - Kimiko értetlenkedve nézett Annára.

- Visszaküldöm Drekót a Szellem világba - Kimiko próbálta nem mutatni, de hatalmas kő esett le a szívéről.

- Rendben! - hálálkodva nézett barátnőjére. Anna nagy terhet vett le ezzel a válláról. Örült, hogy nem kell többé a fekete szellemmel foglalkoznia. Anna kihúzta kezét a táskájából és magasra emelte. A szellemidézőnyaklánca volt a kezében. kimikónak fel se tűnt, hogy lány nem a nyakán viselte a gyöngyöket.

- Ma azért nem vettem fel, mert minden egyes gyöngyszembe beleküldtem egy erős lelket, és kicsit kockázatos lett volna szellemekkel anyakamban mászkálni az utcán - válaszolta meg a fel nem tett kérdést a fiatal médium lány. Kimiko helyeslően bólintott, mire Anna megcsörgette gyöngyeit és újra a magasba emelte őket.

- Elveszett szellem, ki az emberi világban bolyongasz, térj vissza a Szellemek Világába, s találj nyugalomra mestered mellett!

A bekövetkező rövid csöndet Kimiko törte meg.

- Sikerült? - azonnal választ kapott kérdésére, mikor Dreko egy kisebb ,,lélekörvény" forgatagában feltűnt mellette. A szellem nagyot sóhajtott unalmában.

- Meg akarnál szabadulni tőlem? - a szellem megvetően pillantott Kimikóra, amitől a lány utolsó reményét is szertefoszlott - Mint már mondtam, én hű vagyok a mesteremhez, gondolom logikus, hogy nem hagyom magam egy gyenge médium utánzattal szemben - Kimiko ijedten felnyögött az utolsó pár szó hallatan és félve Anna felé fordult. A lány majdnem felrobbant a dühtől.

- Gyenge médium utánzat? - idézte Dreko szavat Anna, s a szellem felé irányította gyöngyeit, amire csak egy újabb unalommal teli sóhajtás volt a válasz.

- Untattok, lányok - mondta Dreko, s már el is tűnt.

- Hát úgy tűnik, vele még meggyűlik a bajunk - hajtotta le fejét Kimiko, de szája sarkában mosoly volt látható, mintha számított volna arra, hogy Anna nem jár sikerrel. Mivel nem hallot választ barátnőjétől, felemelte a fejét és ránézett. Anna remegett a dühtől.

- Hé, Anna! Nyugi, ne figyelj Drekora! - próbálta nyugtatni Kimiko, de azonnal megbánta, amint Anna lekevert neki egy pofont. Kimiko értetlenül nézett rá, nem tudta mivel érdemelte ezt ki.

- Na, most már jobban vagyok - mondta Anna, immár nyugodtan.

- Örülök, hogy segíthettem - mondta Kimiko fogát összeszorítva, nehogy egy olyan szó csússzon ki a száján, aminek eredményeképp a nem rég lezajlott jelent újra megtörténhet.

- Nos, sajnos nem tudok mit kezdeni Drekóval, meg kell tanulnod irányítani őt.

- Az nem olyan könnyű. Dreko nem hagyja magát, csak néha-néha feltűnik, de ha hívom, nincs sehol.

- Kimiko, te Zeke utódja és elég bizarr módon az ikertestvére is vagy. Meg kell, hogy tudd csinálni.

- Azt akarod mondani, hogy a vér kötelez? Ezzel nem egészen értek egyet.

- Félre értettél. Dreko azt mondta, hű Zeke-hez. Tudnád irányítani őt, ha ha sznodra fordítanád azokat a tulajdonságokat, amiket Zeke-től örököltél, ahelyett, hogy elfojtanád őket - Kimiko nem válaszolt. Kiszált az ágyból és az ablakhoz lépett. Ugyanolyan fehér hálóing volt rajta, mint minden betegen. A tarkóján lévő sebre kötést tettek, amely a lány homlokárol indult és a haja alatt jutott el a sebig. Kimiko kinézett az ablakon az utcára. Lehunyta a szemét és nagyot sóhajtott.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Zeke érzései eluralkodhatnak rajtam és olyan leszek mint ő. Úgyértem, olyan kegyetlen.

- Én segíthetek - Anna követte Kimikót az ablakhoz. Kimiko összefonta maga előtt a karját.

- Mégis miben tudnál te segíteni? - Kimiko gúnyosan mosolygott, de továbbra se nézett Annára, így nem láthatta, hogy újabb merényletre készül ellene, s máris újra megtapasztalhatta a médium lány erős ütését.

- Csak hasznosítottam Zeke tulajdonságait - Kimiko szájáról nem hervadt le a mosoly - A pofozgatásról pewdig leszokhatnál.

- sok mindenben tudok neked segíteni - mondta Anna, mintha meg se hallotta volna az Asakura lány utolsó megjegyzéseit - mostantól magánedzésre is jársz hozzám, és a fiúkkal is tovább edzel. Ja, és hétfőtől iskolába is jársz.

- Iskola és dupla edzés? Nem lesz ez egy kicsit sok?

- Pedig mostantől így lesz! Kimikónak nem volt ideje ellenkezni, Anna rögtön témát váltott - Mielőtt még Yoh megjönne, meséld, mi is volt az a kis magánakciód!

- Azt inkább nem!

- Miért harcoltál?

- Mert kihívott.

- Mással nem küzdöttél volna meg ilyen esetben - Kimiko válaszul flegmán megrándította a vállát.

- Mérges vagy Lenre, igaz?

- Persze! Legyőzött! Én egy Asakura vagyok! Nem veszíthetek!

- Most beszáltük meg, hogy a vét nem kötelez.

- Ez nem változtat azon, hogy Len nem lesz a legjobb haverom.

- Pedig te és Len... Szerintem kijönnétek. Mondjuk ez a csata nem a legjobb húzás volt Lentől.

- Figyelj Anna, ezt majd én megbeszélem Lennel - Kimiko kezdte úgy érezni, a beszélgetés kezd kínos lenni.

- Egyet értek. Itt van Yoh - Kimiko visszafordította fejét az utcára, és látta, amint bátyja belép a kórházba - Kim itt az idő, hogy beszámolj neki Drekóról - Kimiko el is feledkezett arről a problémárol, gondolatai átsiklottak Len felé, amikor Anna felhozta a meccset.

- Azt hiszem igazad van - válaszolta a fekete hajú lány, és visszamászott az ágyba, Anna pedig leült mellé.

- Hello, lányok! Na, miről dumáltatok? - a füllhalgatós fiú, jó szokásához híven, kedvesen mosolygott a lányokra. Még nem sejtette, hogy igazából csak most fogja megismerni húgát.

- Volt témánk - válaszolta tömören Anna -Nekem mennem kell.

- Máris? - kérdezte Yoh meglepődve.

- Igen, dolgom van - válaszolta Anna és becsukta maga mögött az ajtót.

- Itt hagyta a kóláját. De ne vesszen kárba - Yoh kinyitotta az üveget és egy húzásra megitta az Annának szánt kólát - Megsértetted Annát, vagy miért men el ilyen gyorsan? Miről dumáltatok?

- Ööö... Yoh el kell mondanom vala...

- Végülis nem érdekes, az a lényeg, hogy nem tud szívatni - vágott közbe nevetve Yoh.

- Igen,,, van benne valami, dde el kell monda...

- Előbb nekem kell mondanom valamit. Tudod, nagyon aggódtam érted. Féltelek Kimiko és nem tudom, mit csinálnék nélküled. Úgyhogy ne tegyél többet ilyet.

- Ööö... megpróbálom - mondta Kim.

- Több mint a semmi. És, te mit akartál mondani?-Kimiko hihetetlenül nagy szeretet vélt felfedezni bátyja szemében.

- Ööö, már elfelejtettem - hazudta Yohnak.